Bekerültem az egyetemre... (a gólyatáborról inkább nem ejtenék szót, több okból sem..)

Mint minden rendes felsőoktatásban, itt is hamar kiderült, hogy rengeteg olyan töltelék tantárgyunk van, amire egyáltalán semmi szükségünk nincs és nem is lesz. Ez némiképp dühítő, no de nem meglepő. Mindezeket természetesen, fásult, saját magukra, a szakmájukra és az egész világra is haragvó tanárok tanították... /Fontos megemlítenem, hogy szerencsére számos olyan tanár is akadt, akikre a mai napig felnézek, sokat segítették a tanulásomat, inspiráltak és erőt adtak. /

Következő meglepetés, ami az órákon ért, hogy a 25 fős csoportomból csak én vagyok pesti... és úgy néztek rám, mintha ufo lennék... Mit keres itt egy pesti?? Egy pesti egyetemen? Hát ilyet! hm.

Következő kérdésnél, hogy Ki szeretne tényleg óvónőként dolgozni - sokk-ként ért a rajtam kívül további két kéz a magasban... Akkor mégis mi a fenét keresnek ezek a lányok itt? (mert csak lányok voltak, két fiút kivéve) Azt gondolták majd, hogy sétagalopp lesz 3 éven keresztül pedagógiát, pszichológiát, anatómiát, éneket, magyart, matekot, környezetismeretet, stb. tanulni, folyamatosan gyakorlatokra járni és megfelelni az óvodákban is???

Felháborítónak tartottam, hogy ezeket a tiniket(mert akkor még igenis azok voltunk) beengedik az óvodába és saját foglalkozást kell tartaniuk, úgy, hogy nem hogy érzékük nincs hozzá, de nem is érdekli őket, sőt volt, aki még csak a gyerekeket sem szereti! - Mennyi felelőssége van ebben az egyetemnek? - Nem fogják fel, hogy egy kisgyerek életében akár egy rosszul irányzott mondat is végigkísérheti az életén??? Tegye fel a kezét az, akinek nincs olyan emléke, amit egy pedagógus mondott neki gyerekkorában és az nagyon rosszul esett neki, és a mai napig eszébe jut, ha egy adott szituációban van?? (nekem nem egy ilyen van...)

És nem egyszer fogtam a fejem, vagy szisszentem fel a gyakorlatok során, amikor végig kellett néznem ezeknek a delikvenseknek a szenvedését... amit művelnek a gyerekek között.... katasztrófa.

 Mindeközben én nem egyszer hullattam krokodil könnyeket, mert nem úgy sikerült egy foglalkozás, ahogy elterveztem, nem kaptam rá 5-öst, vagy nem volt olyan varázslatos a többiek előtt, mint előtte csak én-és a csoport.

Na nem mondom, sosem voltam minta diák: Többnyire mások kidolgozott tételeiből tanultam, lógtam egyes előadásokról, és ha nem tetszett a tanár véleménye, vagy nem értettem egyet azt meg is mondtam. Mindig hangot adtam a véleményemnek.

DE! Becsületemre váljék, minden plusz lehetőséget megragadtam a tanulásra. Voltam táboroztatni, rengeteget babysitterkedtem, iskolán kívüli pszichológia előadásokat hallgattam gyerektémában, számos könyvet elolvastam ebben a témakörben, rajzelemzés tanfolyamra mentem sok pénzért. Játszóházakban dolgoztam és gyerekszülinapokat tartottam.

Mire a 3. év végét tapostam,már csak arra tudtam gondolni, istenem, úgy várom, hogy magamra zárhassam az ajtót és a saját csoportomat nevelhessem!

Szóval... egy szó mint száz, nem itt szereztem életem barátságait. De rengeteget tanultam, akkor azt hittem, minden tudást átadtak, amire szükségem lesz, a többit meg majd meghozza a gyakorlat... ismét a naiv énem....