NEM KÉSZÜLTEM/KÉSZÍTETTEK FEL ARRA,:

• Hogy a második napomon, olyan ordenáré stílusban fog velem ordibálni egy szülő, amilyet még életemben nem tapasztaltam... (csak mert a gyereken nem az a nadrág volt, amit ő szeretett volna)
• Hogy az apukák, sőt néha az anyukák az apukák nevében (!) nyíltan flörtölni fognak velem...
• Mivel fiatal vagyok, mindenki hülyére akar majd venni...
• Hogy a kollégák nem, hogy nem segítik egymás munkáját, de még direkt rivalizálnak is, fúrják egymást, és ötletféltékenységben szenvednek...
• Fejből kell tudnom 25 gyerek teljes nevét, teljes ruhatárát, szüleinek nevét, születésnapját, jelét, egyéb fontos információit: mire allergiás, mit ehet és mit nem, mik az alvási szokásai, milyen alvós játéka van, stb.. /a vicc, hogy néha a szülők az egy szem gyerekükről nem jegyeznek meg ennyi mindent... - tisztelet az örök kivételeknek!! /
• Minden óvodát a dajkák/konyhások uralnak, vagy próbálnak sakkban tartani (haha... true story)
• Minden, MINDEN attól függ, hogy milyen az óvodavezető, és másodsorban, hogy milyen a párod, akivel együtt dolgozol

NEM TANULTAM AZ ISKOLÁBAN:

• Szülői értekezletet tartani,
• Szülőkkel kommunikálni,
• Kooperatívan együtt dolgozni egy munkatárssal (mert ugye 1 csoportnak 2 óvónője van, 1 dajkája, és még nyugodtan ideszámolhatjuk az óvodavezetőt, a vezetőhelyettest, és ha szerencséd van, akkor külön fenntartót is...)
• Erőszakmentes kommunikációt (a gyerekekkel, de úgy általában bárkivel)
• Iskolaérettségi tesztet íratni (sose láttam még azelőtt)
• Csoportnaplót írni
• Kiállni magamért, mint pedagógus, meggyőzni egy szülőt arról, hogy attól még, hogy pályakezdő és fiatal vagyok, megérdemlem, hogy rám hallgasson, higgye el, hogy tudom mit csinálok!

Úgy érzem több mindenért is hálával tartozom... hogy kinek, az nem egyértelmű: valahol a sorsnak, de valahol a szüleimnek is, azért, amilyen vagyok!

Ha nem lennék kellőképp talpraesett, nem tudnék ösztönösen szigorú és szeretetteljes lenni egyszerre, ha nem tudnék hihetetlenül gyorsan rögtönözni minden szituációban, ha nem lennék maximalista, aki 200%-ot vár el magától és újra és újra felteszi a kérdést, én hol hibáztam? , ha nem lennék minden újra nyitott, nem szeretném a gyerekeket ennyire, ha, ha , ha ....

akkor azt hiszem mostanra feladtam volna... és más pálya után néztem volna. Mert álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi nehézséggel fogok szembenézni, és ennyi akadályt fognak elém gördíteni, pedig még nem vagyok 5 éve a pályán....